Fernando Alonso (L) • 2x World Champion • mert Ő a LEGJOBB <3
>> HÍREK
>> HÍREK : ALONSO FELEMÁS ÉRZELMEKKEL KÉSZÜL INDIÁRA

ALONSO FELEMÁS ÉRZELMEKKEL KÉSZÜL INDIÁRA

  2011.10.27. 19:42

Fernando Alonso, a Scuderia Ferrari spanyol világbajnok versenyzője felemás érzelmekkel készül a 2011-es Indiai Nagydíjra, miután rövid idő leforgása alatt két versenyzőtársát is elvesztette. 

Alonso továbbra is maximális erőbedobással dolgozna a Ferrarival.

Fernando Alonso ma délután első alkalommal találkozott a sajtó munkatársaival Indiában, ahol először természetesen az új helyszínről beszélt: „Csak őszintének kell lennünk önmagunkkal, és a lehető legjobbunkat adnunk a hátralévő versenyeken, és sokkal jobb munkát végezni, valamint többet adni, mint azt idén tettük, ha jövőre fejlődni akarunk, ami a célunk is egyben.”

„Mindkét bajnoki cím elkelt idén, és most minden csapat 2012-re gondol, nem csak mi. Így a maradék versenyeken ebben a szellemben dolgozunk tovább, és próbáljuk azokat élvezni, noha a bajnoki címért már nem harcolhatunk. Nagyon agresszívek tudunk lenni és például az időmérő edzésen nagyobb kockázatot vállalunk.” 

„Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek, egy új pályán, mely egy versenyző szempontjából új kihívást jelent. Nagyon érdekesnek néz ki a pálya, főleg az utolsó szektor, ami nagyon más, és gyors. Remélem, hogy jó benyomás ér minket holnap az első szabadedzésen. Ez az első alkalom, hogy itt Indiában vagyok, és mindig örülök annak, ha felfedezhetek egy új országot, egy új kultúrát az F1-ben. Remélhetőleg egy jó show-val szolgálhatunk majd vasárnap az új nézőközönségnek.” 

„Ezek nagyon szomorú napok most a motorsportban. Megnéztem Dan balesetét a televíziós visszajátszásokban és megdöbbentem, hogy mi történt két vagy három nappal utána. Majd következett Marco balesete, és nem tudtam elhinni, hogy ezek a dolgok megtörténnek. Ha lezárod a sisakrostélyod, akkor nem gondolsz a kockázatra. Szeretjük a versenyzést, és tudjuk, hogy ez veszélyes, de az adrenalin vakká tesz téged, ha a kockázatról beszélünk. 320 kilométer/óránál nagy balesetek történhetnek ezen a pályán, de a vezetés közben nem gondolsz erre.”

 
FERNANDO

 Fernando Alonso Diaz 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ennyien voltatok az oldalon:
Indulás: 2006-06-20
 
Twitter
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!